A sorozat 1. részében a Tavasz típus jellemző tulajdonságairól, illetve előnyös/előnytelen színeiről esett szó. Naptár szerint haladok 🙂 , ezért az idei, első havazós napon a Nyár színtípus jellemzőit, előnyös és előnytelen színeit fogjuk megnézni.

 

A meleg Tavasszal ellentétben, a Nyarat – a Télhez hasonlóan – a hideg színtípusok közé soroljuk. Hiába a ragyogó napsütés, a gyönyörű kék tenger; a Nyár színtípus adottságait nem ezek a színek fogják kiemelni. A Nyár az igazi pasztell nő. Finom, tört színek, klasszikus, elegáns stílus jellemzi. De a Nyarak közül sokan hadakoznak a visszafogottság ellen, szeretnék színesíteni magukat, mind öltözködés, mind a hajszín terén. Ő az a típus, aki gyakran érzi „seszínűnek” a haját, ezért hajfestékért vagy fodrászhoz szalad és rossz esetben vörösre festet. Mert az majd milyen jól felélénkíti a megjelenésüket. Ez az ő esetükben hibás döntés, nekik sajnos nem fog jól állni a meleg árnyalatú hajszín.

Hogy miből adódik a látszólagos ellentmondás? A nyári hőségben, erős napsütésben minden kicsit megfakul, törtebbé, lágyabbá válnak a természetben előforduló árnyalatok. A fű már nem olyan harsogóan zöld, mint Tavasszal, a virágok már nem pompáznak olyan színesen, mint a tavaszi tulipánok. A júniusi levendulavirágzással kezdődik el a levendulakék/halvány lila virágok időszaka, mely színek a Nyár típusok színpalettájában előkelő helyet foglalnak el. A Tél típus élénk hideg színei csak jelzésértékkel szerepelnek a nyári színpalettán, a barna pedig kimarad. A sötét színek közül a fekete helyett a szürke mutat rajtuk legjobban. A vakító, téli hófehér helyett pedig előnyösebb számukra a tört, de nem sárgás fehér szín.

A Nyarat is három altípusba sorolhatjuk:

  • Nyár-Tél (hideg nyár)

Hajszínük legtöbbször hamvas szőke vagy barna, melynek nincs vöröses fénye. arcbőrük rózsaszínes alaptónusú, szemük szürkéskék vagy szürkészöld. Színek közül előnyösek számukra a nagyon világos, pasztell sárgák, a közepes erősségű rózsaszínek, orchidea lila, levendulakék, akvamarin. Kate Middleton, azaz a cambridge-i hercegné a Nyár-Tél színtípus egyik jeles képviselője. Látható, hogy a színtípusához illő pasztell árnyalatok mennyire előnyösek számára, míg esetében a feketéről, a meleg sárgáról és bézsről ez már kevésbé mondható el.

  • Nyár-Tavasz (világos nyár)

Hajszíne hamvas szőke, világos barna, összhatásban mindig halvány. Arcszíne világos porcelán, hideg rózsaszínes bézs, szeme világos szürkéskék, világos szürkészöld vagy világos szürke. A Nyár-Tavasz az a pasztell nő, akinek remekül állnak az olyan halvány színek, mint a világoskék, a rózsaszín, a halványlila, vízzöld, a törtfehér, a világosszürke. A fekete és általában az egyéb sötét színek nem előnyösek számára. Michelle Pfeiffer a Nyár-Tavasz, azaz világos nyarak táborát erősíti. Az alábbi fotón jól látható, hogy a fekete színt az arc közelében nem kellene erőltetni. Fekete helyett egyébként is előnyösebb lenne számára a szürke vagy lila sötétebb árnyalata. A másik fekete ruhás képpel viszont azt szeretném megmutatni, hogy még a feketéből is ki lehet hozni a legjobbat, ha a ruha kivágott, nem közelít az archoz a fekete árnyalat, illetve színtípusához illő hideg, ezüst árnyalatú ékszert visel hozzá. A másik két fotó szemlélteti, hogy a pasztell árnyalatok az ő igazi nyertes színei.

  • Nyár-Ősz (lágy nyár)

A Nyarak közül a leginkább pasztell árnyalat, színei visszafogottak, törtek, finomak. Hajszíne szintén hamvas szőke vagy barna, szemük szürkéskék, szürkészöld vagy nem túl sötét barna. Arcbőrük halvány, bézs árnyalatú. Előnyös színei a világos, pasztell sárgák, az orgonalila, halvány kékek, a tengerzöld. A kék és lila színek az ő esetükben lehetnek egészen tört, halvány szürkéskékek és lilák. Kate Moss esetében is látható, hogy a pasztell árnyalatok mennyivel jobban mutatnak rajta, mint a khaki zöld, vagy a tűzpiros, ráadásul még a rúzs is szinte leugrik róla. 🙂 Szőkén pedig jobban fest, mint barnán, mely árnyalat túl sötét ennek a lágy, visszafogott, halvány színtípusnak.

A következő bejegyzésben az Ősz típusról fogok részletesebben írni. 🙂

Üdvözlettel:

Éva – Ava Styling – Szín- és Stílustanácsadás