7 másodperc, szólt az 1994-es Neneh Cherry-Youssou N’Dour dalban, amely természetesen a címe miatt van itt. A magyar fordítás úgy szólt, hogy 7 másodperc az élet. Azért annál több, de az első benyomás pont ennyi. 🙂
Fenti kérdést akár úgy is feltehetjük, hogy vajon luxus a külső megjelenésünkkel kapcsolatos pontos önkép megismerése?
A legkisebb királyfi elindul, hetedhét országon is túl, hogy legyőzze a hétfejű sárkányt és útját lehet, hogy keresztezi egy szivárvány is, melyet éppen hét szín alkot. Miért éppen hét napból áll egy hét és miért van, hogy hétévente következik be vízválasztó egy-egy párkapcsolatban? A hét egy misztikus szám, a felsoroltakon kívül még rengeteg babona, kifejezés társítható mellé: „heten, mint a gonoszok”, hétpróba, hét szűk esztendő… és még folytathatnám.
Linda Blair klinikai pszichológus rámutatott, hogy igen csekély idő, mindössze 7 másodpercnyi idő alatt születik meg másokban az első benyomás rólunk, amely a magán és üzleti kapcsolatainkban is döntő jelentőségű. A fizikai megjelenés, a külsőségek, minden, ami vizuálisan érzékelhető, véleményalkotásunkat jelentősen befolyásolja. Kísérletek eredményei szerint egy találkozás során a partner külső megjelenését, arcát, mimikáját jobban megjegyezzük, mint a mondanivalóját. És amennyiben ezt az első 7 másodpercet elbaltázzuk, partnereink 80 %-a nem felejti el, tehát kevés az esély a javításra.
Fentiek ismeretében talán nem szükséges bizonygatnom, hogy mennyire fontos, hogy összeszedettek legyünk, ismerjük magunkat; alkati adottságainkat, a hozzánk illő színeket és stílusjegyeket. Ezek ismerete, az azokhoz való alkalmazkodás a garancia stílusos megjelenésünk „megalkotására”. És amennyiben az alkotásunk tetszetős a külvilág számára, sokkal kevesebb esélyünk van elhibázni ezt a döntő jelentőségű, első 7 másodpercet. Kevesebb lesz a téves üzenet, amikor is a partner nem azt az adást látja, amit valóban közvetíteni szeretnénk, amikor rejtve maradnak értékeink a nem megfelelő csomagolás alatt. Természetesen nem szeretném azt sugallni, hogy a belső értékek nem ugyanolyan fontosak. De éppen azok megmutatása miatt nagyon nagy jelentőségű a sikeres belépő.
Nyitóoldalamon ezt így fogalmaztam meg:
„Érezted már úgy, például üzleti tárgyaláson, állásinterjún, vagy egyéb, számodra fontos megmérettetésen, hogy magabiztosabb lettél volna, ha biztosan tudod, hogy a megjelenésed hűen tükrözi egyéniségedet, egyben az alkalom jellegének tökéletesen megfelel? Persze tudás és szakértelem nélkül nincs siker, de az első benyomás döntő jelentőségű. “Mindent megkaphatsz az életben, ha felöltözöl hozzá.” – Edith Head”
A stílustanácsadás luxus?
Nem véletlenül írtam le a kérdést. Ugyanis magán közvélemény kutatásom során nem egyszer találkoztam ezzel a kijelentéssel. Mármint azzal, hogy a színtanácsadás, a stílustanácsadás túlságosan sokba kerül, luxus igénybe venni. Természetesen ezzel a kijelentéssel nem mindenki véleményét fedem le, de elhangzott már, illetve láttam már leírva annyiszor, hogy érdemes legyen foglalkoznom a kérdéssel.
Nos, akkor mindjárt következzen a véleményem: szerintem nem luxus. Egy egyszeri, kisebb befektetés, amely színtanácsadást, stílustanácsadást követően busásan megtérül. Sokkal nagyobb az az anyagi veszteség, ami akkor ér, ha alapinformációk hiányában megveszel mindenfélét, ami aztán nem illeszthető össze sem a személyiségeddel, sem a meglévő ruhatáraddal.
Tegye mindenki szívére a kezét! Hány olyan ruhája lóg a szekrényben, mely egyszer sem volt még rajta? Ezek a kihasználatlan darabok bizony nem kevés pénzbe kerültek. Lehet, hogy nem áll jól a színe, a fazon sem az igazi? Hogy a táska, amit megvettünk túl kicsi, túl nagy, a hajunk színével is kezdeni kellene valamit, mert valahogy az sem tökéletes? Vagy, hogy a márkás, jó minőségű sminkpaletta ugyan nagyon szép Tavasz és Ősz színeket tartalmaz, de a színtanácsadáson kiderül, hogy bizony Nyár kellett volna? Ezek mind a valós életből – tanácsadások – vett példák.
Pedig mennyivel egyszerűbb lenne úgy vásárolni, hogy a színpalettátok, mint egy szűrő ott van veletek és a hozzátok nem passzoló árnyalatokat kis vagy nagy ívben, de azonnal kikerülhetitek? Hogy a testalkat és arcforma meghatározása nagyban megkönnyíti a döntésedet, mert tudni fogod, hogy mely testrészeidet érdemes kiemelned és melyek azok, amelyekre kevesebb hangsúly kell, hogy vetüljön? Rossz hajszínt festetni pedig ugyanannyiba kerül, mint jó árnyalatút. A színtípus meghatározása pedig erre a nagyon alapvető felvetésre is választ ad. Miért ne élnél vele?
Stílusosság = magabiztosság = sikeres első benyomás?
Visszaérkeztünk tehát az első benyomás kérdéséhez. Tegyük fel, hogy egy szín- és stílustanácsadás választ adott sok-sok, a megjelenésünket illető kérdésre. A számunkra kedvező színek, fazonok miatt valószínűleg jobban érezzük magunkat a bőrünkben, lehet, hogy sok pozitív visszajelzést is bezsebeltünk. Ezek az utóhatások egész biztosan növelik az önbizalmat, ezáltal az élet minden területén magabiztosabban mozoghatunk. Stílusunkat megtalálva nem csupán vizuális téren nyerhetjük el partnereink bizalmát: a stílusosság ereje az öltözetünkön túl, viselkedésünkre is kihat, tehát mindenképp pozitív lesz a mérlegünk. Hiszen már egy szobába/irodába is másképp lépünk be, ha tudjuk, hogy megjelenésünket nem érheti kifogás.
Színtípusunkhoz illő színek, hozzánk illő fazonok, jó minőségű alapdarabok, márkahalmozás kerülése, jól megválasztott kiegészítők, egyszerű, jól kezelhető frizura, szolid nappali smink és ápoltság – szerintem ezek a fogalmak együttesen jelenítik meg a stílusos megjelenést és ha sikerül minden téren összhangba kerülni saját magunkkal, nem kell titkon abban bizakodnunk, hogy partnerünk a maradék 20 %-ba tartozik. 🙂
Üdvözlettel:
Éva – Ava Styling
https://www.avastyling.hu/szin-es-stilustanacsadas/
Legutóbbi hozzászólások